Még csak pár hónapja, hogy Magyarországon is bevezetésre került a Google Shopping, az ügynökségek épphogy kitapasztalták a működését, azonban máris új várakozással lehetünk, ugyanis Amerikában épp most vezetik be a Google Shopping új megjelenését, ami sokkal modernebb, szebb, mint a…

Nyár elején Magyarországon is elérhetővé vált a Shopping-hirdetés, ez a Google termék-összehasonlító hirdetési formátuma, ami különböző webshopok ajánlatait összeveti a Google keresési találatai között.

Mindössze pár hónapja a Google új irányelvet vezetett be, amely korlátozza az iPhone- vagy bármilyen számítógép- és telefonjavító Ads (Adwords) hirdetéseket a Google-platformon. Az már csak hab a tortán, hogy nem egyedül vannak ebben a kérdésben, hanem a Microsoft Bing is szigorítja a…

A legtöbb ügyfél végül a fizikai üzletben köt ki, ha vásárolni szeretne: a statisztikák szerint a vásárlók 61% -a szívesebben választ olyan cégeket, akik rendelkeznek fizikai üzlettel is, mint az olyanokat, akiknek kizárólag webshopja van. A vállalkozásoknak érdemes figyelembe venniük a reklámok…

Az új technológiák és új marketing stratégiák folyton megújuló formában érkeznek, ezek sokszor bosszantóak lehetnek, és a vállalkozók már-már ellenük intézett támadásként élhetik meg ezeket, ha nem kötelezik el magukat amellett, hogy nyitottak legyenek ezekre az újításokra és változásokra, és készek…

Azok számára, akik eddig még hirdettek a Google Adwords rendszerében, talán meggyőző lehet, hogy mostantól új, nagyobb értékű Google Adwords kupont lehet kapni a kampány indításához. Az új kupon 22.500 Ft értékben biztosít hirdetési lehetőséget olyan módon, hogy az első…

Az Egyesült Királyság az első olyan ország a világon, ahol a reklámköltség felét a digitális médiára fordítják. Valamennyivel több mint 16,2 milliárd fontot fognak költeni a média minden formájára beleértve a TV, újságok, plakátok, rádió, az online és mobil, a tablet…

Eddig csak külföldön volt elérhető a non-profit szervezetek számára létrehozott Google program, de most már Magyarországon is lehet ezzel élni. A program hivatalosan a Google Ad Grants nevet kapta és a lényege, hogy havi 10ezer dolláros hirdetési keretet igényelhetnek non-profit…

A Google Adwords Továbbfejlesztett kampányok újabb fejezetéhez érkezett, ezúttal a Hirdetésbővítmények kerültek fejlesztésre. Aki 2013. szeptember 23-áig nem végzi el személyesen a frissítést, annak a Google Adwords rendszerében automatikusan frissítésre kerülnek a kampányai,…

A vállalkozások számára mind presztízs szempontjából, mind minőségi ügyfelek szerzésének a céljából nagyon hasznos lehet a közkedvelt, nagy látogatottságú, minőségi portálokon való hirdetés. Ha azonban megnézzük ezeknek az oldalaknak a médiaajánlatát, akkor azt…

süti beállítások módosítása