Mindössze pár hónapja a Google új irányelvet vezetett be, amely korlátozza az iPhone- vagy bármilyen számítógép- és telefonjavító Ads (Adwords) hirdetéseket a Google-platformon. Az már csak hab a tortán, hogy nem egyedül vannak ebben a kérdésben, hanem a Microsoft Bing is szigorítja a reklámpolitikáját, hogy „megszüntessék a fogyasztókat károsító szolgáltatások népszerűsítését”.

A korlátozásokat a harmadik fél szerviz-hirdetéseire azután vezették be, hogy a Google javítással kapcsolatos csalások és félrevezető hirdetések megszaporodását tapasztalta − legalábbis a kárvallottak cikkeiből ez olvasható ki −, ezért úgy döntöttek a Szilícium-völgyben, hogy globálisan korlátozzák a hirdetések megjelenítését e kategóriában.

Mindezt bármiféle előzetes jelzés nélkül tették, mi magunk is dolgozunk egy most letiltott profilú partnerrel, és csupán az elutasított hirdetésekkel szembesültünk. A hazai telefonos ügyfélszolgálaton sem tudtak érdemben választ adni a miértre és legfőképpen a hogyan továbbra. Kérdésünkre csupán az „ez egy új irányelv” választ sikerült kapnunk.

A Google hirtelen és jelzés nélküli döntésével kapcsolatos panasz olvasható ki a témában megjelent amerikai/kanadai cikkekben. A kaliforniai Iphonetechnicians.com képviselője azt mondta, hogy cégüknek nincs más választása, mint hogy jobban összpontosítson a SEO-ra, hogy a keresőmotorokra koncentrálva nyerjék vissza a vezető szerepet.

A vancouveri, több mint nyolc éve mobiltelefon-javítással foglalatoskodó GoMobileRepair.ca szakemberei cikkükben felteszik a keserű kérdést: a hirdetési kampányainkra elköltött, többször több ezer dollárt követően azt gondolnád, hogy a Google szereti az üzletünket, ugye? A letiltásból pedig sajnos nem ez következik… Kiemelik a figyelmeztetés elmaradását, és a procedúra mögött, amellyel a megacég igyekszik megvédeni a nyilvánosságot a „bad apple” szélhámosoktól, kicsit gyanakodva, anyagi érdekeket sejtenek. A továbbiakban ők is az organikus keresési eredményekre koncentrálnak.

A DigitalBrainLabs.com írásában szintén azt kérdi a keresőmotor-óriástól, hogy miért nem jelentették be ezt, miért nem volt figyelmeztetés? Írják, hogy a Google nemrégiben bizonyos szigorú szabályokat vezetett be a lakatos hirdetők számára a csalások miatt, de a hosszadalmas ellenőrzési folyamatok és benyújtott dokumentumok időszakában ezek az iparágak legalább nem álltak le. Azt tanácsolják mindenkinek, hogy további csatornákat keressenek a vállalkozásuk folyamatos forgalmának érdekében.

Ha az említett problémába ütközött, keressen bennünket bizalommal, és megtaláljuk cége, szolgáltatása számára a valóságos megoldást!

Update:
Egy, a kitiltással érintett partnerünk hívott bennünket, hogy amióta a Google letiltotta a szervizeket és mi a kiskapukat megtalálva mégis hirdetjük, azóta rendkívül megnőtt az érdeklődőik száma (a fő versenytársak ugye nem tudnak hirdetni). Az egyik konkurense fel is hívta, hogy árulja már el ő hogy tud hirdetni…

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingkalkulator.blog.hu/api/trackback/id/tr6615221786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása